The show must go on...

Már újra nem írtam egy jó ideje…
A dolgok haladnak a maguk kis saját medrükben, és jelen pillanatban úgy érzem, hogy sem türelmem, sem akaraterőm, se kedvem nincs az alakításához.
Szép „csendesen” elvagyok magamnak, és várok….
Még mindig itt ülök a irodában, ma van az áfa- és adóbevallás utolsó határideje…elvégeztem dolgom, várom hogy a főnököm is befejezze a sajátját, utána pedig megyek haza.
Zsoltival beszéltem telefonon, megyünk hétvégén megint bulizni…
Komolyan mondom, egyre jobban kezdenek bejönni ezek a szombati bulik…
Eddig is „szartam nagy ívben mindenre”, de most aztán teljesen el tudo magam engedni…
Eljutottam arra a szintre, amikor már csak az számít, hogy egy adott pillanatban a lehető legjobban érezzem magam…azért néha ezt már-már szerintem beteges módon be is teljesítem…
Akit akarok…megkapok…csak egy mosoly…és kész…
Persze most meg mindenki kapcsolatot akar?
Kinőttem én már a meséből, és jelen pillanatban úgy érzem hogy nem is akarok ezzel foglalkozni…
Úgy néz ki, hogy Lyanó 2-3 héten belül kimegy végül New York-ba, és Zsolti fog beköltözni a helyére. Kiváncsi vagyok, milyen lesz: jobb, rosszabb…de tény, mindenképpen más lesz…
Bevallom, egy rövidebb ideig elgondolkoztam azon, hogy lehet hogy meg kellene tanulnom végre egyedül élnem…elvégre is megtehetném…csak sajnos tisztában vagyok azal, hogy én igenis igénylem az emberek társaságát…és ha egyedül laknák, akkor annak megint az lenne a vége, hogy minden este bárról-bárra járnék, hogy lekössem magam…
Gáborral minden változatlan…vagy legalábbis majdnem minden…
Most újra a „nem tudunk összehozni egy találkozót” oldalát látjuk az érmének…és sajnos mostanában egyre erősebb bennem a kérdés, hogy mi értelme van így ezeknek a találkozóknak? Mert szerintem semmi… Neki biztos jó, hogy valakinek el tudja mondani az éppen aktuális problémáit…de velem mi van? Én ettől leszek talán boldog? Hát egy nagy büdös lóf@szt...én ettől minden leszek…csak épen boldog(abb) nem… És sajnos nmár nem érzem azt, hogy a látványa, vagy aközelsége kárpótol ezért…olyan ez, mint amikor egy kisgyerek nagyon akar magának egy babát a szüleitől…jó ideg sír…ordít…kiabál….reménykedik hogy ezzel talán közelebb kerül a babához…majd végül rájön hogy azt a babát nem kaphatja meg, de játszhat a már meglévő babáival… (sőt: a barátnői babáival is…:) )
Nagyjából ennyi, ami most nagy hirtelen eszembe jutott…bár kavarognak bennem a dolgok…de azok még zavarosak jelen pillanatban…