Újra itt...újra veled...

„Lelki társ- Két kis szavacska. És egy nagy gondolat. Azt jelenti; hinni abban, hogy valahol valaki aki őrzi a kulcsot a szívünkhöz és álmaink házához. Csak az a dolgunk, hogy megtaláljuk. Hol van hát ez az ember? És ha szeretünk valakit, de nem működik a dolog, akkor az azt jelenti, hogy az illető nem a lelki társunk?”

Fura, újra itt... Ahol véget ért... Azt hittem újra útnak indulok, de úgy érzem nem lehet. Nem merem megtenni.
Egyszer elvesztettelek, még egyszer nem foglak.
Boldogságom ára a boldogtalanság? Furcsa helyzet...
Rá kellett ébrednem, hogy akármennyire is próbáltam elhitetni magammal, nem felejtettem...
Nem felejtettem el a nevetésed, a mosolyod, a "sértett" pillantásaid, az éjszakákat amiket együtt töltöttünk, a pihegésed szex után, vagy a szuszogásod, amikor alszol.
Semmi nem változott... ugyanúgy húzod magadra a takarót, ugyanúgy húzod magadra a takarót, és én ugyanúgy nézem most is, ahogy alszol.
Elmélkedtem egy kérdésen: ki hagyta ott a másikat kettőnk közül? Diadalmasan feleltem mostanában, hogy én mondtam ki, hogy ennyi, nincs tovább; te pedig csak annyit, hogy ha tényleg így gondolom...
Miért foglalkoztatott ez a kérdés? Hogy meggyőzzem magam, hogy a csatát én nyertem? Ennyire elvakult lettem volna? Hisz ez nem is csata! De ha az is volna, hogyan is gondolhattam, hogy győztesen kerültem ki belőle? Hogyan is kerülhetne ki ebből bármelyikünk is győztesen? Mindkét fél veszít egy elválással...
Csak ezt félünk beismerni. Mert ha ezt elismerjük, akkor azt is aláírjuk, hogy sebezhetőek vagyunk, hogy gyengék vagyunk, mert még a saját érzéseink is legyűrnek. Ezt pedig nem tehetjük...
De ki mondta, hogy nem? Miért van a, hogy erősnek kell látszanunk? Akár egy kőszikla...
Én nem akarok kőszikla lenni...élni akarok...érezni akarok...veled akarok lenni!
Visszaforgatnám az időt, ha tehetném, de nem adatott számomra ekkora hatalom...
Nem adatott efféle hatalom egyikünknek sem...
Talán okkal? Talán az az oka, hogy megszakadna a szívünk, ha ismernén a választ a kérdésünkre: Mi lett volna, ha... ?

„Talán nincsenek megfelelő pillanatok, megfelelő pasik, megfelelő válaszok. Talán csak ezt kell mondanod, ami a szívedet nyomja.”