Újra szabad a pálya...

Újra szabad a pálya emberek... :))
2 hete "közös megegyezéssel a felek megállapodtak... :))

Szóval, a fejlemények:
1, új albérlet március 1-től, ezúttal már egyedül...
2, egy randi este...
3, Budapest egyik legjobb pasija-szeretője bepasizott... :o
4, Úgyhogy hajrá emberek...szabad a pálya... :))

Mára ennyit, megyek aludni...

A.

Valami új...

"Lelki társ. Két kis szavacska,. És gy nagy gondolat. Azt jelenti, hinni abban, hogy van valahol valaki, aki őrzi kulcsot a szívünkhöz és álmaink házához. Csak az a dolgunk, hogy megtaláljuk. Hol van hát ez az ember? És ha szeretünk valakit, de nem müködik a dolog, akkor azt jelenti, hogy az illető nem a lelki társunk?"

Tegnap megkértem Gábort, hogy legyen otthon délután, és rakja össze a cuccaimat amik nála vannak, mert elmegyek értük. 2 napig csendben voltam, vártam, és nem keresett...amire számítottam. Mondtam hogy ez így nem megy, ha valaki szeret - ahogy azt ő állította, az két nap alatt ha gondol rám, akkkor felhívna. Mondta hogy majd megbeszéljük. Én nem akarom, ez nem megy.
Otthagyom mert szeretem, és ebben már mind a ketten csak szenvedtünk.
Amíg tisztelni nem tudja a partnerét - ez minden párkapcsolatra igaz - addig nem is lesz kapcsolata. Amíg mindent a "Majd megbeszéljük" mondattal akar elintézni, addig túl önző egy kapcsolathoz. Én pedig jobbat érdemlek...
Reggel amikor sétáltam haza a buliból nyugodt voltam, hosszú idők óta először. Az egyedüllétnek megvan ez az előnye...

Elmélkedés2

Kiegészítés: ami kimaradt, hogy Gáborral vaó veszekedésem oka az volt, hogy elment egy találkozóra...csak megjelenni...jobban nem részletezném...


Persze azzal is tisztában vagyok, hogy mindketten "hibásak" vagyunk abban, hogy ez a dolog kettőnk között idáig jutott...
Meglepő, hogy az ominózus eset után ő hívott fel, hogy felugrana, mondtam neki hogy akkor siessen mert én bulizni megyek.
Elmondta, hogy nem tudott aludni, és forgolódott. Mondta, hogy zavarja, hogy nem tudja kimutatni azt amit érez irántam, ehhez ő nincs hozzászokva, nem tudja hogyan viselkedjen egy párkapcsolatban.
Úgy volt hogy eldöntjük hogy mit akarunk, és meglátjuk mi legyen.
Bár nem tudom hogy ő hogyan döntött, mindenesetre továbbra is találkozgatunk.
2-3 napja olvasgattam a mailjeimet a munkahelyemen,és az alábbi sorokra bukantam tőle:
"...Köszönöm, szép napot. Én már túl egy értekezleten, nyűgös vagyok, de bírom, mert megérte...megéri...:-))))) ..."

Most valahogy én is így érzem: mert megérte, megéri...

Az idő majd mindent eldönt...

Elmélkedés...

Gáborral volt g kisebb incidensem múlt pénteken.

Akkor fogalmazódtak meg bennem az elábbi gondolatok, az írás megint segített kicsit: (lustaságból copy-paste)
Du. fél 3. Még mindig ébren… jár az agyam. …rajtad… magamon… kettőnkön gondolkodok.
Ilyenkor régen mindig írtam.
Küzdelmes közel 3 hónap. Ami az elején olyan könnyű és könnyed volt, az annyi vívódással járt a végén.
Az utóbbi egy hónapban egyre gyakrabban éreztem, hogy nem biztos, hogy akarok olyan valamiért küzdeni, ami nem is az enyém… Vagy legalábbis csak reméltem hogy az enyém…
Ennek az egésznek könnyedén, természetesen kellene-kellett volna menni.
Meddig kell küzdenünk valamiért, meddig harcolunk valamiért, amiben mi magunk sem vagyunk biztosak…bíztatást pedig nem kapunk…
De ez nem sikerült.
Te még mindig szingli vagy, lehet hogy az is maradsz… lehet hogy nem vagy az a párkapcsolat-alkat…
Vagy az is megeshet, hogy csak ketten nem ugyanazt várjuk el egy kapcsolattól…
Pár kapcsolat vagy párkapcsolat… mindkettőnek megvannak a maga előnyei, és hátrányai is…
Pár kapcsolat: érdekes embereket lehet megismerni, lehet barátságokat kötni, lehet szexelni következmények nélkül. Megmaradunk a megszokott ritmusoknál, éljük a megszokott életünket…
Párkapcsolat: sokkal nehezebb dolog. Minden tettünknek súlya és következménye van. A régi kapcsolatok helyébe más valami, valami új dolog lép. Valaki új. A biztos emberek-barátok mellé egy új embert állítunk, valakivel összekötjük az életünket-ezzel együtt pedig elfogadjuk sebezhetőségünket, ami még nehezebbé teszi a dolgot.
Ez az érzés jöhet könnyen, és jöhet „aljas” módon beférkőzve életünkbe…
Egy valamit én is elfelejtettem… egy kapcsolat nem lehet börtön, hisz azt szeretnénk, ha az a másik ember boldog lenne mellettünk… és arról, hogy mi milyen kompromisszumokra vagyunk képesek, mennyi tudunk engedni az eddig megszokott dolgainkból az ő boldogságáért…
Máig nem tudom megmondani valaha éreztem-e szerelmet, nem merném azt állítani, hogy igen. De idővel fontossá, és első emberré váltál. Meghatároztad gondolataimat, és még bizonyos tetteimet is. Sok mindenhez, amire rászántam magam, erőt adott hogy ott van valaki, valahol. De ez számomra így van rendjén.
Még mindig nem tudom hogy melyik út a könnyebb: a könnyebb élvezetek tengerével tarkított, vagy a nehezebb, következményekkel járó… aminek a végén majd talán találok valamit… valamikor…
Most minden olyan zavaros…
…annyi mindent szeretnék még elmondani… annyi mindent szeretnék még kérdezni… annyi minden szeretnék még átélni…